|
Csík
Terület Ifjúsági Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megye
Tanfelügyelősége, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Hargita
Megyei
Ifjúsági Igazgatóság közös szervezésében immár X. alkalommal kerül sor a
Fiatal
pedagógusok fóruma, elnevzésű programra 2010. április
16-18. között,
amelynek helyszíne ezúttal a
marosfői Ezüstfenyő szálló.
A
félévente megrendezésre kerülő fórum célja a fiatal pedagógusok
munkájához
támpontokat nyújtani az oktatói munka során felmerülő nehézségek
kiküszöbölésében,
megoldásában. A felettébb hasznos előadásokon és workshopokon túlmenően a
pedagógusoknak lehetőségük nyílik az egyéni szakmai tapasztalatok
megosztása,
megvitatására is. Olyan, a szakmában ismert és elismert pedagógusok és
szakemberek
tartanak előadást és gyakorlati foglalkozásokat, mint Borboly Csaba,
Ferencz S.
Alpár, Porsche Éva, Lőrincz Csilla, Boldizsár Ágoston, Ágoston Imola,
Kedves
Enikő, Szabó Imola, Ferencz Lilla, Tankó Zsuzsi és Kopacz Erika.
A program
sok éves fennállása alatt számos visszajelzést kaptunk a résztvevőktől
az akció gyakorlati hasznáról, szakmai
jelentőségéről. Ennek hatására úgy döntöttünk, hogy a fórum földrajzi
kereteit
kibővítjük, hogy minél szélesebb körben tudjuk segíteni a
nevelői-oktatói
munkát. A szakmai találkozó IX.-ik kiadására a szorvány településekről
hívtunk fiatal
pedagógusokat. Idén pedig az udvarhelyszéki és gyergyóvidéki
pedagógusokkal
szeretnénk szorosabbra fűzni a szakmai kapcsolatszálakat.
A
résztvevők számára biztosítjuk a szállást és az étkezést, a részvételi
díj
pedig 30 ron, amit a helyszínen kell majd kifizetni.
A helyek
száma korlátozott, összesen 70 fő jelentkezését várjuk a csíki, a
gyergyói,
valamint az udvarhelyszéki tanintézményekből. A jelentkezők a
jelentkezési sorrend alapján vehetnek majd
részt a programon. A jelentkezési lap letölthető a innen,
a kitöltött űrlapokat pedig a
\n
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
Ez az e-mail cím védett a
spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a
megtekintéshez
e-mail címen, vagy a 0266-371266-os faxszámon várjuk. További részletek a
0743-682279-es
mobiltelefon számon Mihály Emőkétől kaphatók.
Az esemény támogatója a Communitas Alapítvány és
Szülőföld Alap Iroda.
|